Mintegy három évvel ezelőtt, még 1997-ben pillantottam meg a Hold felszínén ezeket a szokatlanul szabályos geometriai formákat. Elcsodálkoztam a betonbunkerekre emlékeztető, gömbszelet formájú képződményeken melyek, emberkéz alkotta tárgyakra emlékeztettek.

A dómok iránti fokozottabb érdeklődésemet az amatőr csillagászok számára szerkesztett kézikönyvnek a Holddal foglalkozó fejezetei keltették fel (1987 és 1999) Kocsis Antal és Bartha Lajos tanulmányai. Ezek hatására, de nem utolsó sorban, a megfigyelésekhez szükséges technikai apparátus bővülése késztettek arra, hogy szinte gyermeki lelkesedéssel, mohón vessem rá magam e különleges holdi formációk megfigyelésére.

Rokoni kapcsolataim révén huzamosabb időt töltöttem Hollandiában, ahol számos csillagászati folyóiratot és könyvet szereztem be. (Köszönettel tartozom Prof. Mag. Peter Schmid-nek az eindhoveni műszaki egyetem tanárának, aki nem csak a folyóiratok és könyvek beszerzésében volt segítségemre, de volt szíves a holland nyelvűeket németre fordítani, ezzel számomra hozzáférhetővé tenni.) Az irodalom tanulmányozása során kiderült, hogy még a jórészt kortárs szakírók között sincs összhang a holdi formációk keletkezését illetően. Ez, valamint a sok száz órás távcsöves megfigyeléseim felbátorítottak arra, hogy néhány kérdésben saját véleményt is megfogalmazzak.

Holddómok a távcsőben

Az egész holdfelszínen találhatók szabályos - vagy csak közelítőleg szabályos - gömbszelet formájú hegyek, egymástól távol elszórva is, de csoportosan is. Ezek a hegyek dombszerűek, alacsonyak, többé-kevésbé kör alakúak, látszólag sima felületűek, általában 10-25 km átmérővel és néhány száz méter magassággal. Némelyiknek apró kürtő, sánc nélküli kerek nyílás van a kupolája közepén. Távcsővel szemlélve nehéz észrevenni őket, csak a terminátor közelében válnak láthatóvá, ha a nap beesése nem nagyobb mint 2-3°. A dómok nagy része a tengerek és terra vidékek találkozásának közelében található. Az elnevezésük találó, utal a formájukra. Az angolszász országokban és nálunk is dómoknak hívják, utalva a templomok kupoláira. Hollandiában koepelberg a nevük (kupolahegy). A németek használják a Beule elnevezést, mely dudort, daganatot jelent. A Beule ugyanakkor ennek a formának a negatívját, horpadást, is jelenti. Ennek a kettős jelentésnek különös jelentősége lehet, ha összevetjük egyes szakírók elméletével (pl. K. Bülow), akik szerint a belső gáznyomás hatására felpúposodott kérgen kialakult nyílás nagyobb is lehet a megszokottnál, határesetben akkora, mint a dóm maga. Ez esetben nem dóm, hanem krátergödör képződött melynek padozata homorú, olyan mint a létrehozó gázbuborék. Ez a homorú aljzat számos, általában kisméretű kráterben jól megfigyelhető amatőr távcsövekkel is, ha a beeső napsugár szöge 3-5° körüli (lásd később: gázeltávozás miatti depressziók).

Egy tipikus dóm

(Milichius pi a Mondatlasból)

A dómoknak szép példányait találjuk a Milicius és Hortensius kráter közelében a Mare Imbriumot határoló Kárpátoktól délre. Továbbá a Cauchy kráter környezetében a Mare Tarquillitatisban, vagy a Marius kráter közelében a Procellárum óceánban. Egyébként ez utóbbi körül aránylag sűrűn egymás mellett mintegy 60-70 dóm látható melyek ugyan nem olyan szabályosak, mint a Hortensius mellettiek, viszont sokféleségük tükrözi a keletkezésük körülményeit és rokonságukat a kisebb krátergödrökkel.

Fontos tudni, hogy a dómokat csak rövid ideig szemlélhetjük, mert óráról-órára változnak, hamar eltűnnek a szemünk elől, mert a lapos felépítésük és a környezetüktől alig elütő felületük miatt láthatóságuk a megvilágítás szögétől igen nagy mértékben függ. Ez azt is jelenti, hogy a tervezett dómfigyeléseknél az időpontokat szinte percnyi pontossággal kell betartani.

A Marius dómmező

(Gyenizse P. rajza, készült 1993. I. 05., 80/840 L, 140X)

A holddómok fizikája

A holddómok keletkezésének körülményeit lényegében minden Holdkutató, a régiektől kezdve R. S. Shaler és J. E. Spurrig majd W. H. Pickeringen keresztül a kortárs Baldwin, Urey, Kuiper, Fielder, Bülowtól S. D. Chevrelig a holdi vulkánikus tevékenységre vezetik vissza. Ebben az egy kérdésben, csillagász körökben eddig még soha nem tapasztalt véleményösszhang alakult ki. (Ez önmagában is indokolja, hogy a holdi vulkánizmus néhány kérdésével részletesebben is foglalkozzunk.)

A Holdra szállásokkal tisztázódott, hogy nagyobb méretű vulkánikus mozgás ma már nincs a Holdon. Az viszont kétségen kívül megállapítható, hogy mintegy hárommilliárd évvel ezelőtt nagymérvű vulkánikus tevékenység folyt. Az akkori felmelegedés miatt kialakult lávafolyamok, melyek anyaga könnyű bazaltikus láva volt, nagy területeket öntöttek el, számos kráteraljat töltöttek fel. A holdbazalt kora arról tanúskodik, hogy ez a fajta vulkánizmus már régen kialudt. Ezt sugallták a holdraszállások eredményei is.

Dr J. van Diggelen, és mások szerint, mégis okunk van feltételezni, hogy a mélyben a vulkánizmus erői még mindig hatnak. Az olvadt állapotban lévő magmából folyékony anyagok és gázbuborékok jöhetnek a felszínre a Hold több területén. A Jupiter Io holdján is létezik még ilyen aktivitás, melynek során gáz- és magma feltörést láthatunk. Számos megfigyelő szerint ilyen jellegű mozgások, gázkitörések jelenleg is előfordulnak. Ezekkel kapcsolatban a legnagyobb publicitást az 1958-ban és 1959-ben az Alphonsusban történt jelenség kapta, mikor az orosz Kozirev a kráterben zajló változásokat vizsgálva gázok nyomait fedezte fel a spektrogrammban mely gázok csak a felszín alatti rétegekből törhettek elő.

Már több mint kettőszáz évvel ezelőtt is, de főleg az utóbbi években az Aristarchusban és máshol is olyan fényeket illetve változásokat pillantottak meg, melyek egyes kutatók szerint csak az itt fellépő vulkánikus aktivitásból származhattak.

Ezek közül néhányat időrendi sorrendben felsorolunk:

- 1783. május 04. W. Herschel, Aristarchus; vörös fénytünemény a központi hegy mellett;
- 1783. május 14. W. Herschel, Aristarchus; 2 db eddig ismeretlen kúp feltűnése;
- 1845. Ifj. Herschel, Linne kráter kürtője; az egynegyedére zsugorodott, beomlott;
- 1956. október Alter, Alphonsus; vörös foltok a központi hegy mellett;
- 1958. november 03. Kozirev, Alphonsus; vörös foltok, majd gázok kitörése;
- 1959. október 25. Kozirev, Alphonsus; vörös fénytünemény a központi hegy mellett;
- 1960. január 06. Brian Warner, Alphonsus; vörös foltok;
- 1963. október 30. Green Acre és Barr (Lovell Obsz.), Aristarchus; 19 km hosszú vörös folt.

A nagyszámú tényanyag ellenére a becsapódásos elmélet hívei közül sokan nem ismerik el az újabb kori vulkánikus jelenségeket.

Mint ismeretes a holdi kráterek és más formációk kialakulását a kutatók két alapvető elmélet szerint képzelik el:

1 – a vulkánikus mozgások révén
2 – becsapódásos modellek szerint.

A becsapódásos elmélet hívei közt találjuk az amerikai Baldwint, Kuipert, Ureyt, Shoemakert. A vulkanikus elmélethez többek között G. Fielder angol, Jack Green amerikai, V. Habakov orosz, K. Bülov német csillagászok csatlakoztak.

Az elméleteknek a kizárólagosságig történő követése sokszor erőltetett magyarázkodáshoz vezet. Például a Kopernikusz és más fiatal kráterek esetében, általában a belső teraszos krátereknél, illetve a hatszögletes krátereknél. Például a Ticho, Ballialdus, Eratostenes, Aristoteles és még sok más hasonló kráter külső lejtőjén radiálisan szétágazó képződmények kétségen kívül, lávafolyások eredményei. A belső teraszos szerkezeten jól látható az izosztatikus változás hatására szakaszosan visszahúzódó, süllyedő és közben megszilárduló láva nyoma. Ezekről és a dómok kupoláján lévő kis kráterekről is nehezen lehetne elképzelni, hogy becsapódásos úton jöttek létre. Ugyanúgy erőltetettnek tűnik az Alpesi völgy keletkezését is a Mare Imbrium helyére becsapódó hatalmas meteorit által kiváltott rengésekkel magyarázni.

A becsapódásos elmélet hívei általában a kráterképződéseknél hivatkoznak arra, hogy a földi meteorit kráterek is hasonlítanak a holdi kráterekhez. Ez csak részben igaz, mert pl. a földi meteorit krátereknek nincs központi csúcsa, valamint ezek sokszor nem kör alakúak, míg a holdi kráterek igen. Például az arizonai példakráter felülnézetben enyhén négyszög alakú. Még az olyan kiváló amerikai csillagász, mint pl. R. Baldwin is a becsapódásos elmélet kizárólagos érvényesülésében, szinte már a hit szférájába tartozó elkötelezettséggel hisz – mint ez a Hédervári Péternek, 1968 februárjában küldött leveléből kitűnik.

Kráterek, természetesen becsapódásos úton is létrejöttek, amit a vulkánikus elmélet hívei is elfogadnak. E sorok írója is elsősorban a kizárólagosságot tartja elfogadhatatlannak.

W. H. Pickering gyakran hangoztatta előadásaiban, hogy a dómok pajzs formájú vulkánok, esetenként jelentős lávafolyással. G. Fielder, – aki a holdfelszín alakulásának egyik legavatottabb kutatója – sem vonja kétségbe a dómok vulkánikus keletkezését és nincsenek kétségei a földi pajzsvulkánokkal való összehasonlítás jogossága tekintetében sem. Ezek ellenében viszont fel lehet hozni azt a tapasztalatot, hogy a lávafolyások általában nem pajzs, hanem csúcsos formát hoznak lére, olyant, mint bármely működő földi vulkán esetében. A nagy felület és a kis hajlásszög még csak magyarázható lenne az alacsony viszkozitással, de az ismételt lávafolyások - melyek egy része a kiömlés helyén szilárdul meg - egymásra rakódva előbb-utóbb csúcsos formát, lávakúpot hoz létre; lávakúpok a dómoknál nem alakulnak ki; a dómok lejtői két-három fokosak.

Prof. Dr Kurd Bülow, a rostoki egyetem tanára, a Die Mondlandschaften („A Hold Tájai”) című könyvében foglalkozik a dómok kialakulásával is. E kérdésben nagy jelentőséget tulajdonít a lunáris ősmagma folyósságának és a gáztartalom nagy mértékének. Ez összecseng Shotavo Myamoto professzornak, a kiotói Kvasan obszervatórium igazgatójának véleményével, aki szerint a kéreg alatti rétegekben összegyűlhetnek gázok, melyek a holdfelszínt megemelhetik, illetve melyek a kéregmozgások során felszabadulhatnak.

Bülow egy előfordulási sorozatot tételez fel, mely a zárt kúpokkal kezdődik, folytatódik azokkal a dómokkal melyeken kis kürtő található és végződik a krátergödrökkel. Itt főleg, azokról krátergödrökről van szó, melyeknek magas és éles pereme van.

Ezek nem fejlődési stádiumokat jelentenek, hanem a megszilárdulás során kialakult végső állapotokat, de melyek azért egymással logikai összefüggésben állnak.

E három végállapotú dómtípust megfigyelhetjük a Marius kráter melletti dómmezőn. A több tucat dóm között három olyan krátert talált e sorok írója melyek a végső megszilárdulás előtt feltehetően átmentek mát az első két stádiumon.

A Mare Nubiumról a Ranger 7 által készített közelfelvételen látható, hogy a medencék felszínén rengeteg olyan kis méretű kráterecske található, mely a "gáztalanodási" folyamatra, a kéreg lesüllyedésére utal. Ezek sáncfal nélküli, 10-300m átmérőjű üregszerű, peremsánc nélküli bemélyedések. (E krátergödröknél lehetséges, hogy nem dómként kezdték el pályafutásukat, hanem egyszerűen csak a gázok elillanásával létrejött térfogatcsökkenés hozza létre az említett depressziókat.) Bülow szerint ehhez hasonló depressziók Izland szigetén is találhatók a kráter mezőkőn. Ezek mérete jóval kisebb, de figyelembe kell venni azokat a lényeges különbségeket melyek a földi és a holdi dómképződés között vannak. Például a gravitáció, hőmérséklet, légkör, az ebből adódó hőkisugárzás stb., melyek miatt a földön a dómképződési mechanizmus jóval kisebb mértékben érvényesülhetett.

Bülow is utal a már sokunk által észrevett jelenségre, mely szerint akaratlanul is dóm modelleknek tekinthetők az aszfalt borításokon megjelenő dudorok, "aszfaltdómok". Ezek 10-30 cm átmérőjűek és 2-3 cm magasak; némelyik tetején kis kürtővel. (Bülow a modellezés terén odáig ment el, hogy levélben kereste fel egy útépítő vállalat főmérnökét akitől véleményt kért az aszfalt-közúti jelenség mögött álló okokról. A válaszban a kérdezett részletesen kifejtette a dudorok keletkezésének fizikai hátterét és feltételeit.) De a mindennapok gyakorlatából is merítve megemlíthető, hogy az olvadt üvegben a légbuborékok megtartják formájukat, miközben felfelé törekednek, és a dómokhoz hasonló formációkat hoznak létre az üveg felszínén. A forrásban lévő szurok belseje is tele van gázbuborékkal. Lehűlés után a felületen "dómok" és krátergödrök tömege alakul ki.

A részletkérdésekben bőven felmerülő véleménykülönbségek közé tartozik az R. Hooketól származó elképzelés is, melyet később N. S. Shaler is képviselt. (Nathaniel Southgate Shaler amerikai geológus.) Hooke 1635-1703-ig angol természettudós, számos, máig is érvényes fizikai törvénynek felismerője és névadója. A zseniálisan éleslátású kutató elméletet dolgozott ki a dómok keletkezésének fizikájáról is. Szerinte a magmában keletkezett gázok felfelé emelkedésük közben nyomást fejtenek ki a kéregre. Ha a kéreg hajlító szilárdsága kisebb mint a gáz felhajtó ereje, akkor azon a helyen a kéreg felemelkedik és egy lapos domb képződik. A kéreg illetve felszín képlékenységétől függően alakul a domb mérete, alakja valamint az esetleges kürtőképződés is. (Mint ismeretes, Hooke a különböző erőknek a szilárd testekre gyakorolt hatásainak vizsgálatával szerzett múlhatatlan érdemeket.)

A dómok elvileg létrejöhetnek gázok jelenléte nélkül is. Az izosztázia (kéregegyensúly) elvének érvényesüléséhez nincs szükség gázok jelenlétére. Ha a magma áramlása közben olyan felület alatt alakul ki a magasabb nyomás mely képlékenyebb, vagy csak egyszerűen vékonyabb volt mint a környezete, létre jött a kidomborodás feltétele. Miután itt igen lassú folyamatokról van szó, ezekbe beleszólhat a hőleadást kísérő megszilárdulási folyamat időbeni elhúzódása is. De – mint már szó volt róla – Miyamotó vizsgálatai utalnak arra, hogy a Hold ősi magmája illó anyagokban igen gazdag volt feltételezhető, hogy azokon a helyeken ahol kéregkidomborodás jön létre, tere nyílik a gázfelhalmozódásnak is. Feltehető tehát, hogy a dómképződésnél sokszor jelen van a gázképződés is. Az is valószínű, hogy a kupolán képződött kürtőn keresztül elsősorban a gázkiáramlás történt meg, lávaömlés viszonylag ritkán fordult elő. A lávaömlések a klasszikus dómformák eltorzulásához vezettek. Erre számos példát hozhatunk fel megfigyeléseink alapján. Ilyen például a már említett Rümker hegységnek nevezett dómcsoportosulás, ahol több tucat dóm halmozódott fel szinte egymás hegyén-hátán (58° W és 41° N), továbbá a Marius kráter körüli dómmezőn csoportosuló igen változatos morfológiával megjelenő dómok egy része. Erre mutatnak példát az Arago kráter körüli nagy méretű dómok az Aragó alfa és Aragó béta (20° E és 7°N). Ezeknél a kifolyó kis viszkozitású láva több dómot egyetlen halmazzá alakított.

Hédervári, aki a rendelkezésünkre álló magyar irodalomból ítélve az egyik legjelentősebb magyar holdkutatónak tekinthető, osztja Fielder véleményét abban, hogy a dómok a földi pajzsvulkánoknak holdi megfelelője. Az induló és átlagos hajlásszög tekintetében valóban sok a hasonlóság, mindkettőnél 2-3 fok. A földieket is folyósabb láva építi fel. Az egész hegy alakja függ a láva viszkozitásának mértékétől. A méretek viszont nagyon különbözőek. A példaként említett hawaii Mauna Loa magassága – ha a szerkezeti felépítését nézzük, mely az óceán fenekénél kezdődik, – több mint nyolcezer méter, az alapátmérője mintegy 400 km. Abban a tekintetben hasonlóak, hogy mindkét típus főleg a medencék területén található, a bázikus, sőt ultrabázikus kőzetekből emelkednek ki akárcsak a Hawaii szigetek pajzsvulkánjai is.

Ugyanakkor ezek az elképzelések nehezen egyeztethetők össze azzal a dómcsoporttal melyek a Marius krátertől nyugatra található. A holdi "dómkészletnek" kb. a fele, mintegy 70 objektum, található itt egymástól alig néhány km távolságra. Ezeknél az átlagátmérő mintegy 10 km, magasságuk 100-200 m körüli. Nehezen tételezhető fel, hogy ezek a felszíni képződményeknek mély, kéreg alatti, a látható méreteknek sokszorosát kitevő gyökerei lennének. Ezeket a dómokat is tekintve Bülow véleménye tűnik a legelfogadhatóbbnak a dómok keletkezését illetően.

Mérések a holddómokon

Ha a holddómok mértani értelemben is szabályos gömbszeletek lennének, akkor két adattal, az átmérővel és a magassággal meghatározhatóak lennének. Mivel formájukat keletkezésük során számos véletlenszerű tényező befolyásolta, azokat jellemezni csak korlátozott pontossággal lehet. A dómformák osztályozását az ALPO (Association of Lunar and Planetary Observers) szervezet besorolása szerint végezhetjük. (lásd: Amatőrcsillagászok Kézikönyve 1999, 196. old. Mizser Attila szerk., Kocsis A. táblázata.)

A közel szabályos dómok méretei közül az átmérőt, magasságot induló hajlásszöget és az átlagos hajlásszöget érdemes amatőr eszközökkel megmérni. A hajlásszögek közvetlenül nem mérhetőek, helyettük a dómok által vetett árnyék bizonyos pozíciójának időpontját kell feljegyezni, mely alapján táblázatból kereshető ki az adott időponthoz tartozó nap-beesési szög, mely egyenlő a hajlásszöggel.

Fielder megadott egy szöveges megoldást és egy képletet a hajlásszög illetve a magasság kiszámítására. Ez Diggelen tanulmányában jelent meg (Zenit; 1999. ápr., 182. old.) miután ezek egymásnak nem felelnek meg (valószínűleg sajtóhiba miatt), az alábbi képletet a szöveg alapján adjuk meg:

H=1/3 * A * D

Ahol H – a dóm magasságot, A – a hajlásszög tangansét, D – az átmérőt jelenti.

Ralph Baldwin megmérte a Kies kráter melletti Kies pi dómot. A szabályos gömbszelet formájú dóm átmérőjét 14 km-nek, magasságát 800 m-nek, az átlagos hajlásszögét 3°-nak mérte.

A. S. Rifaat két dóm magasságát mérte meg a Cauchy mellett (ezek minden valószínűség szerint a Chauchy téta és Cauchy omega dómok voltak) az egyiket 149 m-nek, a másikat 100 m-nek találta. (Itt meg kell jegyeznünk, hogy az előbb említett három dómot fényképek alapján összehasonlítottuk és az átmérőjüket közel azonosnak találtuk. Ennek alapján ilyen mértékű magasságbéli különbséget nehezen tudunk elképzelni.)

Bartha Lajos – a már említett tanulmányában – az alábbi képletet ajánlja mellyel véleményünk szerint a fentieknél pontosabb méréseket tehetünk.

H=R * tg h

Ahol H – a dóm magassága, R – a kör alakú dóm rádiusza, h – a dóm átlagos hajlásszöge.

A h értékét közvetlenül nem tudjuk mérni, csak azt az időpontot mikor a beesési szög egyenlő lesz az átlagos hajlásszöggel. Ezt úgy kapjuk meg, ha figyeljük a dómról lefutó árnyékot, és mikor az eléri a dóm kelet-nyugati tengelyének utolsó negyedét, feljegyezzük az időpontot.

Az induló hajlásszöget sem tudjuk közvetlenül mérni, csak azt az időpontot, amikor a dómról lefutó árnyék a dóm lábához ér.

Nagyobb pontosságot ígérnek a hosszúságmérés módszerei. A mérés elve az, hogy egy adott látószög egy adott távolságban (pl. a holdfelszínen) meghatározott hosszúságot jelent. A számítási eljárás részletezése nélkül 1´´ (ívmásodperc) a Hold középső tájain, tehát ahol a görbület miatti perspektivikus torzulás, még nem számottevő, 2 km-es távolságot jelent. A nagyobb mikroszkópoknál használt, osztással ellátott szálkeresztes okulárokkal kielégítő pontosságot érhetünk el. Például egy 180 osztással ellátott szálkeresztnél, ha a látómezőt 6`-re (ívperc) állítjuk be (ehhez mintegy 5-600 x-os nagyítás tartozik) akkor egy osztásköz a Holdon 4 km-t jelent. Ezt a távolságot 5-10 %-os pontossággal olvashatjuk le, ami amatőr méréseknél kielégítő.

Ha a Hold felszínét koncentrikus körökkel hálózzuk be (képzeletben), akkor a körök mentén a tényleges hosszúságértékeket mérhetjük a Hold teljes felszínén.

A hosszúságmérésekhez kialakított optikai apparátus bekalibrálását földi tereptárgyakon végezhetjük el. (pl. a szerző állandó megfigyelőhelyétől 200 m-re lévő házgerinc 6°-os látómezőt fog át. A háztetőn egy sorban 60 cserép van, tehát egy cserépre 6` (ívperc) jut. stb., stb. …)

Néhány dómmegfigyelési kaland

Részletek szerzőnek a 2000. szeptemberben az Astra című folyóiratban „Holdbeli kalandozások” címmel megjelent cikkéből:

"2000. augusztus 19. hajnali 2.30 h-tól 05.30 h-ig. (18 nap és 23 óra). Ha az amatőrcsillagász dómok után kutat, előbb-utóbb tapasztalja, hogy a kisebb dómokat csak akkor láthatja meg, ha azok 150 km-nél közelebb vannak a terminátorhoz.

Ragyogónak vélt légkörben 500x-os nagyításban vizsgáltam át a Plinius kráter (24° E, 16° N) környékét azzal a céllal, hogy a Maclear és Arago kráterek közötti területen a Mare Tranquillitatisban már ismert, de kicsiségük miatt nehezen észrevehető dómokat keressek meg." Ezekre a dómokra Görgei Zoltán hívta fel a figyelmet az Astra 2000. május-júniusi számában a 6. oldalon.

"Ekkor a terminátor a Mare Krisium nyugati szélénél volt kb. 48° szélességnél. A terminátor távolsága a vizsgálandó területtől (21° E-től) – ezen a szélességen – kb. 500 km. Nem csoda tehát, hogy ezeket a dómokat nem találtam meg. Ugyanakkor dómoknak néztem néhány laposabb, kör alakú bazalt sziklát, melyek a Ross kráter közvetlen közelében a Cajal kráter mellett sorakoztak, sőt a Pliniustól 3 km-re attól északnyugatra fekvő, szabályos kerek hegyet is."

"2000. augusztus 20. 02.00-04.30-ig. (19 nap és 23 óra) Átlátszóság 5, seeing 5-6, SC 28, 500x. a levegő 33°C (az évnek talán a legmelegebb napja). A tegnap keresett de nem talált dómok a mai megvilágításnál már láthatóvá váltak. A Ross és Arago kráterek közötti négy kicsi és két nagyobb dómot a mellékelt ábra mutatja. A terminátor mely tegnap még 500 km-re volt most kb. 100 km-re közeledett. (20°-22° E és 6°-10° N)

Ugyanakkor találtam még 3 dómot a Plinius krátertől néhány km-re dél felé, melyek közül az egyik nem szerepel a Mond atlaszban. Az atlasz jelölése alapján ezek kráterek, bár a látottak alapján kürtős dómoknak tűntek."

"2000. augusztus 21. 04.15-05.30 h-ig. (21 nap és 2 óra) Seeing 5-6, átlátszóság 5, 500x. Ezen a meleg hajnalon (32°C) a Mare Frigorisnak az Alpesi-völgy kijáratához közeli területét néztem át. Itt főleg dómokat kerestem; a terminátor kb. 150 km-re húzódott. A rajzon jelölt dómszerű alakzatok a Mond atlaszban nincsenek nevesítve, ezeket csak domborulatként ábrázolják. A romkráterben lévő dóm a jól látható kürtővel majdnem a geometriai középpontjában van a kráternek. Ennek nyugati öble most vakítóan világos az árnyéka túlnyúlik a terminátoron. Az ettől délre fekvő Egede egy majdnem elsüllyedt kráter igen alacsony sánccal. A tőle keletre fekvő két dóm plasztikusan rajzolódott ki. Átmérőjüket 5 km-re becsültem, és mindkettőjük-nek nyílás van a tetején."

"2000. augusztus 24. 6.10-6.30 h. (24 napos). Seeing 7.8, 500x. Jó látási viszonyok mellett, egy új fókusznyújtó rendszerrel (a nyújtó tag egy Zenit 50mm-es objektív) kerestem fel a Schröter völgytől északra fekvő Prinz krátert és az attól északra sorakozó hegyeket.

Első látásra, a magas megvilágítás miatt a tömör sziklaalakzatokat magas dómoknak néztem. A terminátor kb. 450 km-re húzódik. A Prinz kráter félig elmerülve a tengerben a patkó alakú nyílásával az Aristarchus kráter felé néz. A patkó körül, illetve attól északra, kilenc különböző méretű sima felületű hegy áll ki a tengerből. A két legnagyobb 20 km átmérőjű, három kisebb 10 km, a 4 legkisebb 5 km körüli átmérőjű."

A dómok sem a legjellegzetesebb formációi a holdfelszínnek és nem is a legdivatosabb célpontjai az amatőr csillagászoknak. Megszállott és türelmes amatőrnek kell lenni ahhoz, hogy ezeket a "csemegéket" keresse, kutassa és megtalálja. Azért hangsúlyozom a megfigyelő amatőrséget - mert a dómkeresés műveléséhez egyfajta kereső, kutató kedv és legalább közepes teljesítményű műszer is megkívántatik. A közepes műszer alatt legalább 200 mm-es tükröt értek. Itt azért lehet valami engedményt tenni. A fiatalabbak (jobb szeműek) kisebb átmérővel is többet látnak, mint a – mondjuk úgy – fáradtabb szeműek, akik ezt a fogyatékosságukat nagyobb objektívvel kompenzálják. A Hold részleteinek félórákig tartó vizsgálatánál nélkülözhetetlennek tartom a binokuláris benéző használatát. Ami pedig a divatosságot illeti, úgy gondolom – némi iróniával –, hogy menőbb dolog kemény kiállással, kozmológiai kérdésben érvelni (még távcső sem kell hozzá), mint mondjuk a Maclear és Argo kráterek közötti lapos dómok esetleges kürtőit megkeresni. Sokan mégis ezt választjuk.

Irodalom:

Prof. Dr. Kurt von Bülow: Die Mondlandschaften, Mannheim 1969.
Jeremi Cook: The Hatfield Photographic Lunaratlas, Springer 1998.
J. van Diggelen: Nieuw licht op de Maan, Zenit 1984. juni.
J. van Diggelen: Vulkanismus op de Maan, Zenit 1999. april.
Dr. Bevan French: Maan blijft nog ondoorgrondelijk, Amsterdam 1978.
Joachim Herrmann: S. H. Atlasz, Springer Kft. Budapest 1994.
Hédervári Péter: A Hold fizikája, Bp.1962.
Hédervári Péter Amiről a Hold mesél, Minerva Budapest 1969.
Hédervári Péter: A Hold és meghódítása, Gondolat Budapest 1970.
Carl Koppenschaar: De Maan, Haarlem 1993.
Prof. Dr. F. Link: Der Mond, Leipzig
Mizser A.-Szőke B.: Az észlelő amatőrcsillagász kézikönyve, Budapest 1987.
Mizser Attila: Amatőrcsillagászok kézikönyve, Budapest 1999.
Antonin Rükl: Atlas of The Moon, USA 1996.
Wolfgang Schwinge: Fotografischer Mondatlas Leipzig 1983.
 

Dr. Pál Károly (Astra 2001/1. pp. 6-14.)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Események

Nincsenek események
JSN Gruve template designed by JoomlaShine.com