…barangolások csak úgy, a látvány kedvéért, és egy kis csevegés

a holdfelszínt alakító tényezőkről

Nincs még egy olyan földön kívüli objektum mely a Földről nézve, egy amatőr csillagász számára, annyi változatosságot mutatna a maga idegenszerű, bizarr alakzataival, élettelen, évmilliárdok óta megdermedt formáival, mint a Hold, mely ugyanakkor a Földünkkel együtt vándorló útitársunk is (nem egyszer a nagyvárosi ég egyetlen szemlélhető tárgya.)

Talán ezért fordul elő gyakran, hogy minden tervezett megfigyelési cél nélkül odaülök a távcső végéhez, hogy ezt a szeszélyes változatosságot közelebb hozzam.

Mikor a lassúra állított kézi vezérlővel egyik kráterről a másikra, tengerről a magasföldre irányítom a tubust, az az érzésem támad, hogy űrhajót vezetek, bámulom az alattam elsuhanó tájat és közben – akárcsak zenehallgatás közben – elárasztanak a gondolatok. Ha művészlélek lennék, muzsikus vagy festő, valószínű különös dallamokat ébresztene bennem, vagy különleges formák, és színek festésére inspirálna a látvány. De mert prózaibb lélek vagyok a felszíni formákat figyelve, azok kialakulásának okait keresem, fizikai és szelenológiai hipotéziseket gondolok ki, melyeket – a rendelkezésemre álló szakirodalmat tanulmányozva – összehasonlítom a szakcsillagászok véleményével. Ez egyféle amatőr játék.

Ezek előre bocsátásával térek rá Holdbeli „utazásaimra” melyeket nem mindig időbeli sorrendben, hanem esetleges egymással való összefüggésük diktálta sorrendben adok közre.

2000. június 10. szombat. 20.11 h-kor a delelés időpontjában (8 nap és 7 óra), kitűnő átlátszóságú égen, de kifejezetten rossz, hullámzó légkörrel indultam sétára a Hold északi felén a Mare Imbrium környékén. 280mm-es f/10-es SC, S=6-7; 600x, LM 5-6 ívperc.

A Platon a „sas” a Keleti megvilágításnál majd az egész kráter feneket elborította, de néhány óra múlva félkráterig visszahúzódott. Aki gyakrabban nézi a Platot keleti megvilágításban, pontosabban 8 napos körüli fázisnál, ráismer az általam sas-nak elkeresztelt, sas sziluettre emlékeztető árnyékra, melyet a keleti kráterfal szeszélyesen csipkézett sziklaormai vetítenek a kráterfenékre.

A „sas” árnyéka a Platon

A Platotól keletre fordítva a tubust másodpercek alatt ráállok az Alpesi-völgyre, mely most ritkán tapasztalt jó felbontással mutatkozik. A nagyítás ugyan kielégítő, de a kép erősen hullámzó; 5-10 másodpercenként ugrik be az éles kép, néhány tizedmásodperces időtartamig. Ez a rossz arány is elég azért ahhoz, hogy az éles pillanatokban fel-feltűnjön a völgy tengelyében futó rianás keleti felének szakasza.

Ehhez a látványhoz kényelmes, lehetőleg ülő testtartás szükséges és sok türelem. A látómező ennél az optikai összeállításnál 5-6 ívperc volt. Az összeállítás tagjai: képkorrektor, 40mm-es pozitív nyújtó tag, 30 mm-es közgyűrű, Zeiss binokulár benéző és a 14x-es szorzóval jelzett Erfle mikroszkóp-okulárok.

A közeli Mare Frigoris felett haladva, a Platótól északra, azzal éppen szemben feltűnik egy kelet-nyugati irányú, 80-100 km hosszú vetődés, illetve annak árnyéka. Az árnyék szélessége 1,5 km. Emlékeztet a Mare Nubiumban látható Nagy Falra. (a Mare Frigoris Északi partjához közeli (5° W és 58° N koordinátákon található) vetődésről másnap ugyan ebben az időben végzett, de lényegesen magasabb napállásnál történt megfigyelésnél kiderült, hogy nem is vetődésről van szó, hanem csak egy szelíd kőhullámról, gerincről. Ezen a környéken, tehát a Platoval éppen szemben, a Mare Frigoris északi partján egy rom-kráter található, melynek elvékonyodó két karéja benyúlik a tengerbe, a Plato irányába. A két karéj vége csatlakozik egy a tengeren elnyúló kőhullámhoz, mely alacsonyabb napállásnál meredek vetődésnek tűnt tegnap.

2000. június 11. Vasárnap. 19.30 h-kor (9 nap és 7 óra) még süt a Nap, de a Holdon már érzékelhetők a részletek. Egy óra múlva a Vogel, a Vogel A és a Vogel B kráterek majd a Vogeltől délre, vele egybefüggő kisebb, nem nevesített kráterecske érdekes forma-együttest ad, amit magamban „napszemüveg” fantázianévre kereszteltem. Ez az Albategnius kráter közvetlen közelében, attól délre található krátercsoport (6° E és 15° S) más megvilágításban már nem is annyira napszemüveg.

A Platotól délkeletre, attól mintegy 400 km-re fekvő Cassini kráter sáncai igen lankásnak tűnnek ebben a megvilágításban. Jól látszanak viszont a belsejében fekvő kisebb kráterek, a Cassini A és B. A Cassini A egy kb. 14 km átmérőjű krátergödör, melynek szabályos formáját eltorzítja egy nevesincs, még kisebb krátergödör. Mintha egy nagy fagylaltos kanállal vájt szabályos mélyedésből egy kisebb kanállal, ugyancsak szabályos krátergödröcskét emeltek volna ki.

A „napszeműveg”

21.00 h-kor a határozottan egyenes vonalú és markáns Rima Hesiodust figyeltem meg. A 200 km hosszú szép rianás a Mare Nubium végein a Hesiodus krátert köti össze a Palus Epidemiarummal. (15° W, 29° N) Érdekes, hogy bár közben magas hegyek állják útját – meg is szakítják folytonosságát – az iránya töretlenül egyenes marad. A hegyeken nem láthatók törések. Felmerül a kérdés, hogy a hegyek, vagy a rianás alakult-e ki előbb? Feltételezhető, hogy a hegyek már előbb ott voltak de a kéreg repedésének ellenálltak. Összehasonlítva az Alpesi-völgyel – ahol szintén hegyek között fut ki a törés a Mare Imbriumba – ott jóval szélesebb repedés alakult ki, mely a magasabb hegyeket sem kímélve alakította ki a völgy nyugati felének szűk, de igen mély szurdokát.

21.30 h-kor a Palus Epidemiárumtól délre „irányítva űrhajómat” egyik kedvencem a Clavius kráter fölé értem, ahol ezúttal a nevezetes óriás kráter belsejének egyik objektumát a Rutherford krátert vettem szemügyre. Ez az igen magas sáncfalakkal körülvett 40 km átmérőjű kráter számos objektumot, igen változatos hegyi formációt ölel körül. A kis kráter déli felében – ennél a megvilágításnál – a Szfinxre emlékeztető alakzat ragadott meg. Itt megjegyzem, hogy ezek a hasonlatok igen szubjektíven értékelt benyomások és sokszor bizarr, a valóságot eltúlzó árnyék és fényjelenségek alapján alakulnak ki a szemlélőben, így bennem is.

A megfigyelések közben gyakran váltogatom az okulár párokat (50 mm-től 17 mm-ig) mellyel a nagyítást 200x-tól 600x-ig tudom változtatni. 200-300x-os nagyításnál alig vehető észre a levegő mozgásával együtt járó képhullámzás. 500-600x-nál már igen zavaró, a felbontás rovására megy. Ilyenkor már „vadászni” kell arra a néhány tizedmásodpercre, amikor a kép végre éles lesz. De bele kell nyugodni abba, hogy a delelő Hold a belváros keltette meleg léghullámok felett áll.

2000. június 26. 04.30 h-kor (23 nap és 15 óra) még alig pirkad. Irány a Schiller kráter (40° W, 52° S) Az első benyomásom az, hogy ez egy óriási lábnyom (180x70 km). Mint kráterforma rendkívül eltorzult, összenyomott. Valószínű a még képlékeny, kialakulófélben lévő kráter a vulkanikus mozgás hatására deformálódott. A görbületből származó rövidülés miatt a látszó hosszúság-szélesség arány 1:5. A valóságos arány 1:2.5. Az északkeleti kráterfal belül rendkívül meredek, kívül lankás, illetve alig lejtős. Ez az oldala tehát emlékeztet a jól ismert Holdbéli völgyek partjaira. A délnyugati fal belső lejtője lankás, hasonlít a külső lejtőre, tehát mindenképpen egy rendkívüli alakzat. Padozata sík. Az északnyugat felé eső elkeskenyedő részén, a középvonaltól északra, egy gerinc húzódik mintegy 40 km hosszan. A gerinc szélessége 2-3 km, magassága 200-300 m. Ez a gerinc emlékeztet a Vallis Palitzschra (25° S, 65° E) és a Rheita A (51° E és 34° S) kráterre, ahol szintén találunk egy-egy hosszú gerincet. Ez utóbbi formailag is sokkal jobban hasonlít egy jellegzetes Holdbeli völgyre, mint kráterre. 5.15-kor már annyira kivilágosodott, hogy a részletek kezdenek elmosódni.

2000. augusztus 19. hajnali 2.30 h-tól 05.30 h-ig. (18 nap és 23 óra). Ha az amatőrcsillagász dómok után kutat, előbb-utóbb tapasztalja, hogy a kisebb dómokat csak akkor láthatja meg, ha azok 150 km-nél közelebb vannak a terminátorhoz.

Ragyogónak vélt légkörben 500x-os nagyításban vizsgáltam át a Plinius kráter (24° E, 16° N) környékét azzal a céllal, hogy a Ross és Arago kráterek közötti területen a Mare Tranquillitatisban már ismert, de kicsiségük miatt nehezen észrevehető dómokat keressek meg.

Dómok a Pliniustol délre

(24° E, 15° N)

Ekkor a terminátor a Mare Crisium nyugati szélénél volt kb. 48° szélességnél. A terminátor távolsága a vizsgálandó területtől (21° E-től) – ezen a szélességen – kb. 500 km. Nem csoda tehát, hogy ezeket a dómokat nem találtam meg. Ugyanakkor dómoknak néztem néhány laposabb, kör alakú bazalt sziklát, melyek a Ross kráter közvetlen közelében a Cajal kráter mellett sorakoztak, sőt a Pliniustól 3 km-re attól északnyugatra fekvő, szabályos kerek hegyet is.

Megfigyeléstechnikai észrevételek: A seeing hatása többféleképpen jelentkezik. Egyszer úgy, hogy a kontúrok hullámoznak, mozognak, a formák eltorzulnak, de az élesség – így a felbontás is – nem változik. Máskor a kontúrok is elmosódnak, mintha a felbontó képesség hirtelen leromlott volna. Ezek sokszor együtt jelentkeznek; ez a legrosszabb. A gyakorlatban a megfigyelőnél ez a következőképpen jelentkezik: a hullámzó és elmosódó kép 2-8 mp-ig tart, majd hirtelen „beugrik” az éles kép, de csak a másodperc töredékére 0.1-0.8 secundum időtartamra. Ez az arány, adott seeing viszonyok esetén a nagyítás mértékétől függ.

Értékelhető lesz a kép, ha ez az arány nem rosszabb, mint 1:8, tehát egy 1 órás megfigyelés esetén az éles kép 7 percig ugrik be. Az igaz, hogy ez a 7 perc négyszázötven részre oszlik, egyenként 0.8 secundumra, de ez az időtartam elég ahhoz, hogy az apró részletek információi a megfigyelőnél még feldolgozásra kerüljenek. Ennél nagyobb nagyítás esetén ugrásszerűen rövidülnek az éles szakaszok, esetleg olyan mértékig, hogy az emberi szem látó-apparátusa már nem tudja feldolgozni, mert a fényingerek percipiálásához – a látási apparátus működéséhez – az afferens szakaszban a fényinger erőssége, időtartama és információtartalma is nagymértékben hozzájárul.

Ross és Aragó közötti dómok

20-22° E és 6-18° N

(A terminátortól kb. 100 km-re van.)

Megfigyelés közben váltogatva az okulár párokat az adott optikai rendszerrel 200-600x-os nagyítás érhető el. Az alkalmazott nagyítás részben a megfigyelés tárgyától függ, (áttekintő kép vagy a lehető legnagyobb felbontás) részben az adott seeingtől. Ha a legnagyobb felbontás a cél, úgy addig növelem a felbontást, amíg az éles időtartamok 0.5-0.6 szekundum alá nem esnek.

2000. augusztus 20. 02.00-04.30 h-ig. (19 nap és 23 óra) Átlátszóság 5, seeing 5-6, SC28, 500x. a levegő 33°C (az évnek talán a legmelegebb napja).

A tegnap keresett de nem talált dómok a mai megvilágításnál már láthatóvá váltak. A Ross és Arago kráterek közötti négy kicsi és két nagyobb dómot a mellékelt ábra mutatja. A terminátor mely tegnap még 500 km-re volt most kb. 100 km-re közeledett. (20°-22° E és 6°-10° N)

Ugyanakkor találtam még 3 dómot a Plinius krátertől néhány km-re dél felé, melyek közül az egyik nem szerepel a M. atlaszban. Az atlasz jelölése alapján látható, hogy ezek kráterek bár a látottak alapján kürtős dómoknak tűntek.

A Lacus Mortis egy jellegzetesen hatszögletű kb. 180 km átmérőjű romkráter a Lacus Somniorum és a Mare Frigoris között az Euduxus krátertől keletre, 40 km, átmérővel teraszos belső szerkezettel és központi heggyel. Ami érdekesebb ezen az objektumon az a krátert átszelő Rimae Bürg és egy a kráter oldalától a rianásig húzódó törés, illetve feltűnően magas vetődés. Megfigyeléskor a terminátor éppen a középső kráteren megy keresztül, így a nyugati fele a Lacus Mortusnak az alacsony napállás mellett a legkisebb részlete is megfigyelhető.

Rimae Bürg a Lacus Mortisban

Figyelembe véve a görbületből adódó rövidüléseket és a perspektivikus torzulást a Bürg rianás és az említett vetődés egymással majdnem pontosan 120°-os szöget zár be, ugyanakkor párhuzamosak a kráter oldalaival. Ennek az önmagában véletlennek és érdektelennek tűnő jelenségnek jelentősége növekedhet, ha összevetjük a hatszögletű kráterek keletkezésének néhány elméletével, közelebbről Wasiutinsky lengyel és Ingolf Round norvég asztronómus hipotézisével.

2000. augusztus 21. 04.15-05.30 h-ig. (21 nap és 2 óra) Seeing 5-6, átlátszóság 5, 500x. Ezen a meleg hajnalon (32°C) a Mare Frigorisnak az Alpesi-völgy kijáratához közeli területét néztem át. Itt főleg dómokat kerestem mert a terminátor kb 150 km-re húzódott. A rajzon jelölt dómszerű alakzatok az atlaszban nincsenek nevesítve, ezeket csak domborulatként ábrázolják. A romkráterben lévő dóm a jól látható kürtővel majdnem a geometriai középpontjában van a kráternek. Ennek nyugati öble most vakítóan világos az árnyéka túlnyúlik a terminátoron. Az ettől délre fekvő Egede egy majdnem elsüllyedt kráter igen alacsony sánccal. A tőle keletre fekvő két dóm plasztikusan rajzolódott ki. Átmérőjüket 5 km-re becsültem, és mindkettőjüknek nyílás van a tetején.

2000. augusztus 22. 02.50 h-tól. (22 nap) az erősen mozgó kép miatt 400x-os nagyítást használok. A terminátor kettészeli az Alpesi-völgyet mely most néhány világító csúcs kivételével sötétségbe borult.

A Cassini kráter teljes padozata is sötétségben van csak a sánc nyugati külső oldala és körben a teteje világít. A Cassini A „fiók-kráterből” csak a tetején lévő „glória” látszik így az egész kráter szinte csak két világító gyűrűből áll.

Az „űrhajót” nyugat felé kormányozva a „Fekete-hegyek” területén vagyunk. Fekete hegyeknek nevezem az Appenninektől délre a Sinus Aestuumtól keletre fekvő hegyes területek mely mind keleti mind nyugati megvilágításban a környezetéhez képest jóval sötétebbnek látszik. Míg az Appenninek ívének nyugati, meredek oldala szinte vakít a lapos, nyugati megvilágításban, a fekete hegyeknél még a kiemelkedő nyugati csúcsoknál sincs visszaverődés, mintha az egész vidék salakhegyekből állna. A terület déli oldalán egy 30 km átmérőjű romkráter a Schröter nyúlik a kis beltengerbe.

A Schröter krátertől északra mintegy 150 km-re egy kis medence környékén egy dómszerű képződmény látható kb. 20 km átmérővel. A fekete hegyek területén az átlagos visszaverődési érték a töredéke lehet a környező területekének, amit feltehetően a felület anyagösszetétele okoz.

„Fekete-hegyek” vidéke

2000. augusztus 24. 6.10-6.30 h. (24 napos). Seeing 7.8, 500x. Jó látási viszonyok mellett, egy új fókusznyújtó rendszerrel (a nyújtó tag egy Zenit 50mm-es objektív) kerestem fel a Schröter-völgytől északra fekvő Prinz krátert és az attól északra sorakozó hegyeket.

Első látásra, a magas megvilágítás miatta tömör sziklaalakzatokat magas dómoknak néztem. A terminátor kb 450 km-re húzódik. A Prinz kráter félig elmerülve a tengerben a patkó alak nyílásával az Aristarchus kráter felé néz. A patkó körül, illetve attól északra, kilenc különböző méretű sima felületű hegy áll ki a tengerből. A két legnagyobb 20 km átmérőjű, három kisebb 10 km, a 4 legkisebb 5 km körüli átmérőjű.

A 24 napos és 3 órás Hold talán a legalkalmasabb a Schröter-völgy és környezetének megfigyelésére. Még délebbre a Schiller kráternél is optimálisnak tűnik ez a megvilágítás. (Egy nappal később a Schiller teljes padozata sötétségbe merül. Ugyanakkor az északi és déli szarva a holdnak félelmetesen elvékonyodva gyönyörű látványt nyújtott.)

Dr. Pál Károly (Astra 2000/5. pp. 7-12.)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Események

Nincsenek események
JSN Gruve template designed by JoomlaShine.com